1962-ben születtem Budapesten. 1980-ban érettségiztem a II. Rákóczi Ferenc gimnáziumban, 1988-ban végeztem a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karán. Azóta az Országos Baleseti intézetben dolgozom, jelenleg mint traumatológus főorvos. A továbbiakban idéznék D. Nagy Imre interjúkötetéből (2003):
D. NAGY IMRE: Mikor kezdtél el festeni?
UDVARDY CSABA: Tizenhat éves koromban. Mivel édesapám is amatőr festő volt, így adottak voltak otthon a feltételek. Korai halála miatt sajnos nem tudta átadni tudását, tapasztalatait, így autodidakta úton kényszerültem megtapasztalni a festészetet.
DNI: Milyen stílusú képekkel kezdted?
UCS: A gondolatok magasztossága, közérthetősége, emberiessége miatt kezdetben síkban, főleg bibliai témájú képeket készítettem. Egyetemi éveim alatt találtam ki ezt az úgynevezett "gyűrt UDVARDY CSABA vászon" technikát, melyet jelenleg is alkalmazok. Ennek a módszernek a lényege, hogy a vászon gyűrődései által okozott árnyékok - a psychológiából ismert Rorschach-teszthez hasonlóan - mindenki számára különböző tartalmat jelenítenek meg. Éppen ezért nem szeretek a képeknek címet adni, mert szeretném a nézőt is belevonni ebbe a játékba. Olyan ez, mint amikor gyermekkorunkban a felhők változásaiból figurák elevenedtek meg történetek alakultak ki. Az előzőkben elmondottakból következik, hogy nem tudok megrendelésre képet készíteni.
DNI: A kiállítások alkalmával mégiscsak valami címet kell odabiggyeszteni a képek alá.. .
UCS: A képek címei csak "iránydiagnózisok".
DNI: Mely festőművészek hatottak rád?
UCS: El Greco fantasztikus, amint a szemeken, arcokon keresztül visszavetíti az érzelmeket. Koruktól eltérően hullámzanak a testek. Csontváry olyan színeket használ, amik másutt, másnál giccsesnek tűnnek, nála azonban ez fel sem merül, mert ő ilyen. Dali kreativitása, ábrázolásmódja, újításai miatt hatott rám. Rippl-Rónai és Renoir a sejtelmes nőábrázolásaik miatt hagytak nyomot bennem.
Szeretem a kreatív, újító, érdekes ábrázolásmódokat, de többnyire nem találkozik az ízlésem a hivatalos hozzáértők által magasztalt művészeti irányzatokkal. Sajnos, a kortárs művészek közül alig akad olyan híresség, akinek a művét kiakasztanám a nappalimba.
DNI: Képeidnek van egy jellegzetes stílusa. Kibontakozás? Rétegek? Te hogy neveznéd?
UCS: A kibontakozás, vagy inspiráció talán a megfelelő szó. Az eddigi kísérletezések eredménye ez a stílus, de továbbra is keresek új lehetőségeket. Rá kellett jönnöm, hogy a hagyományos módszerekkel nem érhetek el semmit a technikailag sokkal képzettebb kortársakkal szemben. Ez a kicsit "térbeli" ábrázolásmód engem inspirál, izgat, és egyben elgondolkodtat. Egy üres vászon lebénít. Képtelen vagyok bármit is ráfesteni.
DNI: Baleseti sebészet és festészet. Mechanikai munka és művészet. E két-két fogalom igen távol áll egymástól...
UCS: Csak látszatra állnak távol egymástól. Soha nem szoktam párhuzamot vonni a kettő között, mert az előbbi a hivatásom, az utóbbi a hobbim. Mivel két egyforma törés nincsen, ezért a traumatológia kreativitást, térbeli látást, fantáziát igényel. Mindkettő alkotás. Egy összetört emberből "alkotunk". A kezelési módokban, műtétekben megtalálható a traumatológus habitusa, stílusa, "vagánysága". Csupán csak látszatra mechanikai munka ez, mert valójában a szürkeállomány láthatóvá, megfoghatóvá tétele.
DNI: Mikor jut időd a festésre?
UCS: Többnyire a szabadságaim alatt, illetve, ha kiállításra készülök legtöbbször a szabadságom alatt elkezdek két-három képet, és amikor kezd kialakulni, vagyis mások számára is már felismerhető lesz a mondandója, akkor abbahagyom. Innen már csak technikai megoldást kíván a befejezése. A kiállítások előtt kénytelen vagyok véglegesebb formába hozni őket, de ez még mindig messze van a tényleges befejezéstől. Szinte nincs véglegesen befejezett képem, de ha már bekereteztettem, akkor nem nyúlok hozzá.
DNI: Figyelemfelkeltés, vagy elgondolkodtatás? Milyen üzenetet kívánsz a képeken keresztül közvetíteni?
UCS: Kezdetben "belső" használatra készültek a képeim, a család és a magam szórakoztatására, majd külső biztatásra kezdtem kiállítani. Soha nem törekedtem frenetikus, világrengető gondolatokat beleerőltetni a képekbe, vagy érzelmi viharokat kavarni a lelkekben. Egyszerűen csak arra törekszem, hogy megálljanak, részt vegyenek abban a játékban, amiről számomra a festészet szól. Kellemes érzést váltson ki a nézőből, megtapadjon benne valami pozitív. Ha meghökkenteni vagy megdöbbenteni akarnék, akkor néhány "nagy" kortárshoz hasonlóan vérrel is festhetnék, és hivatkozhatnék a szakmámra.
DNI: Hol állítottál eddig ki?
UCS: Eddig tizenvalahány kiállításon szerepeltek képeim. Többnyire szakmai rendezvényekhez kötötten, vagy orvosművész társaimmal közösen. Legutóbb Ljubljanában szerepeltünk egy horvát-szlovén-magyar közös orvos képzőművészeti-zenei rendezvényen. Nagyon jó hangulatúak ezek a találkozások, mert közös lelkek próbálják az orvosokat eddig ismeretlen oldalukról bemutatni. Tavasszal Kassán, majd Veszprémbe tervezünk hasonló rendezvényt.
D. NAGY IMRE: Szabadidőd, ha van, mivel töltöd?
UDVARDY CSABA: Igyekszem a családnak szentelni a legtöbb időmet. Feleségem, dr. Vasvári Barbara anesthesiológus. A magyar fiatal orvos házaspárok szokványos rögös útja jól összecsiszolt bennünket az elmúlt tizenhat év alatt. Két fantasztikus gyermekünk van: Réka tizennégy éves, Ádám tizenegy éves.
A maradék időmben igyekszem összefogni a magyar orvosművész társadalmat, interneten virtuális galérián bemutatni irodalmi és képzőművészeti alkotásaikat. Rendezvények, kiállítások szervezésében veszek részt.
Maradék szakmai időmben igyekszem újításokat, kutatásokat végezni az osteoporosis-traumatológia rejtelmeiben.